Kajtor Eszter
Budapest
- Iskola: ELTE TTK Matematika
- Telefon: +36306395182
Bemutatkozás
Kedves Érdeklődő!
Ha középiskolás vagy, és nem megy a matek, és fiataltól szeretnél tanulni, aki ezzel foglalkozik, nagyon jó helyen jársz! Több éve foglalkozom korrepetálással, türelmes vagyok, és annyiszor magyarázok el valamit, amíg nem vagy biztos benne, hogy megérted (és engem is meg kell győznöd róla!). Középszintű érettségiig bártan fordulj hozzám segítségért! Az ár és hely irányadó, minden megbeszélés szerint történik.
Ha esetleg történelemmel, vagy latinnal lenne gondod, előzetes egyeztetés alapján azokból is nagyon szívesen segítek!
Ha többen lennétek, és úgy érzitek, hogy együtt jobban menne a tanulás, akkor ezt is megoldhatjuk!
Telefonon és a következő címen is elértek: matekmania@gmail.com
Bizalommal forduljatok hozzám, én az összes tárgyat szeretem, amit felsoroltam, és azon kívül, hogy a jegyetek javuljon, titokban célom az is, hogy kicsit közelebb kerüljetek hozzájuk.
A matekot és történelmet az ELTE-n tanulom, latinból pedig emelt szintű érettségit tettem.
A korrepetálás helyszíne mindenféleképpen Budapest (ez nyáron, csoport esetén változhat, de BP-től semmiféleképpen nem túl messze), a többi pedig egyeztetés szerint történik .
Tantárgyak
| Tantárgy | Szint | Ár (Ft / 60 perc) |
|---|---|---|
| Matekmatika | közép | 1200,- |
| Történelem | közép | 1200,- |
| Latin | közép | 1400,- |
